Az Egyesült Királyság hivatalos vitarendezési eljárást indít az Európai Unióval szemben, azzal vádolva az EU-t, hogy megszegte a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást, mivel megakadályozta a hozzáférést három nemzetközi tudományos programhoz számol be a hírről forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Felnőttek esetében már engedélyezték a "következő generációs" koronavírus elleni emlékeztető oltást, amelyet csak évente egyszer kell beadni - számolt be a Bloomberg. A Moderna bivalens, omikront is tartalmazó vakcináját elsőként az Egyesült Királyságban engedélyezték.
Az idén már több mint 20 ezer illegális bevándorló jutott át Nagy-Britanniába csónakokon a La Manche csatornán keresztül - jelentette vasárnap hivatalos kormányzati adatokra hivatkozva a PA Media hírügynökség. Tavaly ugyanebben az időszakban 11 300 migráns tette meg a veszélyes utat Franciaországból, az egész évben pedig 28 526.
Amennyiben megtartja előnyét, szeptembertől Liz Truss lesz a Nagy-Britanniát kormányzó toryk vezetője és a következő brit miniszterelnök. A Rishi Sunakkal szembeszálló Trusstól, az Egyesült Királyság potenciális miniszterelnökétől keményvonalas külpolitika várható. Már amennyiben a gazdasági válság közepette lesz erre tere, illetve tartja magát jelenlegi álláspontjaihoz. Egyik sem igazán biztos, azonban Truss szövevényes politikai múltjában is vannak olyan dolgok, amelyekből következtetéseket vonhatunk le. Mit lehet tudni a brit politika kaméleonjáról, és mit várhat tőle Európa, Amerika, Oroszország és Kína? Írásunkban összegyűjtöttük a tory vezetőaspiráns múltját, a személyiségéről és politikájáról - egykori munkatársai, párttársai és a politikai elemzők által - elmondottakat. A dolgok jelenlegi állása szerint ősztől kiderül, hogy tényleg olyan hatású vezető lesz-e, mint Margaret Thatcher, vagy ambíciója jóval nagyobb, mint képességei.
Az első becslés szerint 0,1%-kal csökkent az Egyesült Királyság reál GDP-je 2022 második negyedévében az első negyedévhez képest - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal. A minimális csökkenés az első negyedéves 0,8%-os növekedés után érkezett.
Liz Truss, a brit kormányfőjelölt, a miniszterelnöki poszt várományosa szerint az energiaipari óriáscégeket felelősségre kell vonni, de a profitjukat nem szabad ördögtől való dolognak tekinteni – írta meg a Reuters.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború augusztus 11-i állapotáról.
Nagy-Britannia és Dánia több pénzügyi és katonai támogatást nyújt Ukrajnának - közölték csütörtökön, amikor az európai védelmi miniszterek Koppenhágában találkoztak, hogy megvitassák az országnak az orosz invázióval szembeni hosszú távú támogatását - írja a Guardian.
Az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője a hőhullámok és a szárazság miatt sürgős fellépésre szólított fel az éghajlatváltozás kezelése érdekében. Josef Aschbacher szerint az energiaválság problémája mellett ideje komolyan venni a még nagyobb veszély jelentő klímaváltozást is - számolt be a Reuters. A Magyarországról és a Nagy-Britanniáról a napokban készített műholdképek is jól mutatják: nagy a baj.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború augusztus 10-i állapotáról.
Szeptembertől Liz Truss vagy Rishi Sunak lesz a Nagy-Britanniát kormányzó toryk vezetője és a következő brit miniszterelnök. Bár Truss előnye jelentős a pozícióról döntő konzervatív párttagok körében, a verseny még nem ért véget. A két jelölt gazdasággal kapcsolatos várakozásai és kínált megoldásai eltérőek, a következő egy hónapban pedig még számos impulzus érheti a tory tagságot. Végül bármelyik politikus győz és lép a lemondó Boris Johnson helyébe, nehéz helyzetben kell majd kormányoznia: rossz és egyre rosszabb gazdasági adatok, előretörő Munkáspárt, fellángoló skót függetlenségi vágyak. A szeptemberi választási győzelem tehát csak a kezdet a 2024-es választás felé vezető nehéz és kiszámíthatatlan úton.
Az oroszok délnyugat felé csoportosítják át erőiket Donbasz tartományból, oda, ahol az elmúlt hetekben egy ukrán ellentámadás alakult ki. Ukrajna az ellátási vonalak rombolásával próbál előrelépést kicsikarni. A brit védelmi minisztérium szerint a háború új szakaszba lépett, a nagy harcok súlypontja a keleti frontól az ettől délnyugatra fekvő 350 kilométer hosszú frontvonalra helyeződik át.
A McDonald's 14 év óta először emelte sajtburgerének árát Nagy-Britanniában, mivel a költségnyomás egyre nagyobb, a Telex pedig most arról írt, hogyan emelkedett a sajtburger ára Magyarországon. A portál szerint az elmúlt két év alatt nagyjából 60%-kal lett drágább a McDonald's népszerű terméke hazánkban.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború augusztus 2-i állapotáról.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború július 28-i állapotáról.
A BBC értesülései szerint az Egyesült Királyság kormánya szankciókkal sújtott egy brit YouTubert, mert azt állítja, hogy oroszbarát propagandát terjesztett az ukrajnai invázió során.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború július 26-i állapotáról.
Kizárták a brit miniszterelnöki posztért versengő jelöltek televíziós vitájukban, hogy a tisztségből távozó Boris Johnson szerepet kapjon a következő kormányban.
A brit kormánynak egy gyakorlatiasabb bevándorlási szabályrendszert kellene alkalmaznia, hogy a hiányszakmákban több európai dolgozhasson – mondta a BBC-nek Michael O’Leary, a Ryanair vezére. Az üzletember szerint a Brexit utáni szigorú bevándorlási szabályok túl szigorúra sikerültek, itt lenne az ideje felülvizsgálni azokat.